Mit is írhatnék a mikrotanításról. Jó régen volt. Úgyértem, a technika éveiben történelmi időszakban, a távoli márciusban.
Anna és Jovana segítsége nélkül bevallom el lettem volna veszve - Anna vállalta az elmélet általános bemutatását, Jovival ketten vittük a csoportmunkák lebonyolítását. Ami a legnagyobb meglepőbb volt számomra, hogy mennyire nem tudom megosztani a figyelmemet. Igaz, nem sok csoporttársam szorult segítségre - aki pedig igen, azzal közösen megoldottuk a bajokat, de úgy éreztem, hogy nem tudok egyszerre jelen lenni mindenki mellett, hogyha valami kérdése vagy kételye van a feladat kapcsán.
Ez nyílván a terem berendezése miatt alakult így, mivel hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy szemináriumon mindenkinek lássam a szemét - ez nem csak bizalmi alapon hasznos, hanem nem mindenki kér segítséget elsőre, csak amikor nagyon lemarad a feladatban. Úgy éreztem magam, mint egy szélvihar, ami oszlopról oszlopra rohan kétségbeesetten. Nem éreztem jól magam emiatt, pedig tudom, hogy az osztálytermekben sem lesz jobb a helyzet, nem fogok tudni mindenkire odafigyelni, és bánt a felismerés, hogy megoldást se találtam még rá.
Na de hogy pozitív íze is legyen a dolognak, a csoporttársak összességében nagyon édesek és segítőkészek voltak, és úgy éreztem, hogy siekrült nekik átadni az anyagot a megfelelő gyakorlati elemekkel.
