Tanári filozófiám

   

Fontosnak tartom, hogy egy gyerek mind testileg mind lelkileg biztonságban érezze magát a tanteremben, erre kellenek a szabályok és a rutin. Meglátásaim szerint sok tanár elfelejti, hogy bár egy osztály gyakorlatilag egy közösség, mégis egyedi fejlettségű és érzésvilágú emberrel van dolguk. Nehéz egy tanár élete, nem elég a tanításra figyelnie; szid, büntet, jutalmaz és dönt. Embert próbáló feladat, de érzem, sikeres pályát tudhatnék magamévá.

  
  Úgy gondolom, csak annyira lennék szigorú pedagógus, amennyire a helyzet megköveteli: ez függene a gyerek probléma iránti hozzáállásától, az életkori sajátosságaitól (például éppen lázad), és személyiségétől. Igaz, hogy a gyerekek erkölcsi értékeit „otthonról hozza”, viszont a tanár feladata napközben ápolni, továbbfejleszteni, vagy kontrollálni azt. Nem feltétlen akarok jóban lenni velük, nem a barátjuk akarok lenni, hanem példaképük, terelgetni szeretném őket az életben, nyomot hagyni és tudást biztosítani nekik – mind szakmai, mind morális értelemben.

  Visszagondolva diákéveimre, valamint arra a maroknyi időre, amit kisdiákok mellett töltöttem eddig, elmondhatom, hogy egy gyerek máshogy él meg egy hétköznapot, szinte az iskola teszi ki az egész addigi életének nagy részét, és én részese szeretnék lenni ennek. Fejleszteni és fejlődni szeretnék, és jelenleg úgy gondolom, a tanári szakma erre a legjobb választás.


   Persze, ez a jövőben még változhat, no meg azt se felejtsük el, hogy egy monitor mögül könnyű beszélni és teóriákat felállítani, majd mindez élesben fog létjogosultságot nyerni - egyelőre jól érzem magam, ha arra gondolok, hogy én valaka pedagógus leszek.